A fejlécet köszönöm szépen Nikola G.-nek!

2014. január 9., csütörtök

Leiner Laura: Bábel / könyvkritika #1 /

Molyos értékelésem:[KATT]

A sok fanfiction írása után egy kis váltásra gondoltam, s mivel könyvmoly korszakomat élem, egy kritikás blog mellett döntöttem. Mondjuk a vélemény szót jobban támogatom, mint a kritikát, mert nem szívesen szólom le senkinek sem az alkotását, de most őszinte leszek.

El is kezdeném.. pár hónapja került kezembe Leiner Laura - Bábel című alkotása, amely sokak szerint csak egy Szent Johanna Gimi utánzat, de ne rohanjuk annyira előre.

Tartalom:
 Bábel. A legnagyobb nyári zenei fesztivál, valahol Pápa mellett. Mi lehet jobb annál, mint tizenhét évesen, életedben először, egy hetet eltölteni itt a barátaiddal? A zárónapi koncert a Red Hot Chili Peppersé, és Zsófi többek között azért érkezik, hogy találkozhasson Anthony Kiedisszel. Na de addig még sok minden történik vele, Napsival, Abdullal, Hipóval és Szaszával az Európa, Ázsia, Afrika és Ausztrália színpad körül… Bábel. Ha voltál már fesztiválon, azért fogod szeretni, ha még nem voltál, azért.
„Nagyon örülök, hogy Laurának sikerült megjeleníteni és tökéletesen visszaadni a fesztiválok hangulatát, és kifejezetten tetszik a humora. Gratulálok!” Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál alapítója
Eredeti cím: -
Oldalszám: 528
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió

Borító:
Személy szerint, nálam nem minden helyzetben az az első, hogy elolvasom a tartalmat. Volt már rá példa, hogy könyvtárban voltam, sietnem kellett, és a borító alapján döntöttem.
A Bábel borítója nekem tetszik. Lényegre törő, miután az olvasó alaposabban megnézi, kilogikázhatja, hogy nem egy világmegváltó könyvről van szó. Egy fesztivál belépő, headset, tornacipő, kitűző: minden, ami a mai fiatalságot jelképezi. A piros színnek köszönhetően figyelemfelkeltő, s akkor is jobban szemügyre veszed, ha csak a gerincét látod, mivel az sem unalmas. Az egész külsőben engem a gerince fogott meg a legjobban. (meg a domborulatos kitűző: ha unatkozol ki-be nyomogathatod)
Tehát a Bábel borító nálam egy erős 10/9.

A sztori:
Nem akarom nagyon lelőni azok számára a poént, akik még nem olvasták és ezután kezdenének neki, így a Spoiler tartalmat piros felkiáltójellel fogom jelezni.
A könyv becsukása után az első gondolatom az volt, hogy nyáron én bizony fesztiválozni megyek. Mit számít, hogy nincs rá pénzem, se elég népes baráti társaságom akik ezt bevállalnák, ráadásul sátram se, de nem érdekel, én megyek. Miután kiléptem az eufórikus állapotomból, alaposabban is végiggondolhattam az olvasottakat.

Bábel.. Fogalmam sincs, létezik-e ilyen fesztivál - rágugliztam, valami angol fesztivált dobott ki - de ha lenne, biztos nagyon sokan elmennének rá. Lehet, hogy a Sziget fesztivál is hasonló, vagy ugyanilyen, mivel még nem voltam, nem tudom, de egyszer biztos tiszteletemet teszem ott, az biztos.
Olvasás közben egy percre se unatkoztam, de komolyan. Már a legeleje lekötött, mikor még csak a szereplőkkel ismerkedtem, és annyi izgalom történt az egész könyvben, hogy Zsófi elkezdett összepakolni, és a régen áhított fesztiválról álmodozott. Ahogy haladt előre a cselekmény, annál jobban mélyültem bele én is. 3-4 órát megállás nélkül végigolvastam, vagy még többet: nem érzékeltem az idő múlását, és ez bizony egy nagy plusz pontot jelent a könyvnek.
 Zsófiban kicsit magamra ismertem: ugyanúgy elképzelte már a közös jövőjét Anthony Kiedisszel, mint én Harry Stylesszal. A könyv háromnegyedében a főszereplő a Red Hot Chili Peppers koncertről fantáziál, ezáltal az olvasót felcsigázva, mert szeretnék már tudni, hogy szegény szerencsétlennek összejön-e az az életre szóló élmény, amit annyira nagyon szeretne. # But not today.

A szereplők szerethetőek, viccesek, némelyik csak úgy van, de mégis kedveljük ( igen, a Punkra céloztam).
!!! Én nem bántam, hogy Zsófi lemaradt a koncertől, hiszen helyette összejöhetett a legjobb fiúbarátjával, Szaszával. Egész idő alatt szurkoltam VOLNA nekik, ha a kötet kezdése előtt bele nem olvasgatok random oldalakba, és nem pont azt a részt szúrom ki, mikor ők ketten egymásra találnak. Megvan a tanulságom, ezek után nem türelmetlenkedem. Ettől függetlenül örültem a boldogságuknak, aranyos párt alkottak együtt.
Egész idő alatt fesztivál lázban égtem én is, végignéztem a Bábelt, akárcsak egy filmet, és meg kell mondjam, nagyon élveztem. Ahogy a különböző nemzetiségűek egymással buliznak, a jelenlévők úgy viselkednek a másikkal, mintha ezer éve ismerősök lennének. Az esti/hajnali nagy bulizások, a koncertek, a különböző színpadok, programok, standok, és az a sok lehetőség, amit csak egy fesztivál tartogathat az embereknek. Leiner Laurának sikerült elérnie, hogy én is ott legyek a Bábelfeszten Zsófiékkal, ázzak meg a napokig tartó esőben, tévedjek el a különböző színpadoknál, részt vegyek a vízi fociban, megismerkedjek a szomszédban sátrazó hollandokkal, és Napsival kergessem a hőn áhított olaszt. Köszönöm szépen, sok szép élménnyel gazdagodtam, még ha csak vizuálisan is.

Szereplők:
A fontosabb karakterekre kitérnék egyenként is, úgyhogy kiteszem a figyelmeztetést:
!!!
Latter Zsófia: Az olvasók 20-30%-a szerint Rentai Renáta 2, ám én nem ezen emberek táborát erősítem. Szerintem Zsófinak semmmmi köze sincs Renihez: két különböző karakter. A főszereplő lány laza, vicces, kiáll a barátaiért, néha fangirl üzemmódba kapcsol, vagy egyszerűen csak annyira sokat iszik, hogy a legjobb barátnője abnormális bátyjával ébred fel egy gumicsónakban másnak reggel. Tudtam azonosulni a karakterrel, engem megfogott.
Herczeg Napsugár (Napsi): Első olvasásra nem igazán tetszett a neve, de végül is hozzászoktam, és mint
később rájöttem, illik is a viselőjéhez. Napsi teljes mértékben őrült. A fiúk kedvence: mind barátként, mind lányideálként. A bátyjával nagyon sokat hülyülnek együtt, sokat nevettem ezen részeken. Viszont a teljes szimpátiát akkor állapítottam meg Zsófi legjobb barátnőjének irányába, mikor végre valahára a fesztivál végeztével megtalálja az egész könyv alatt keresett olaszt, és csak úgy egyszerűen megnémul. Ha nincs ott Zsófi, volt olasz-nincs olasz.
Kiss Szabolcs(Szasza): Életem szerelme. Az a bizonyos tesztoszteronszexuálvadállat Szasza. Mi mást mondjak még? Gyermeteg érzéseimet félretéve: Zsófi legjobb fiúbarátja, később szerelme, egy igazi nőcsábász. Szeretem a könyvekben, hogy meghagyja nekem a szereplő elképzelését, nem pedig elém rak egy színészt, és el kell fogadnom, hogy xy bizony isten így néz ki. Határokat nem ismerő fantáziám ezúttal is jól dolgozott: ha reggel egy Szasza kinézetű srác mellett ébrednék fel, nem rugdosnám ki az ágyamból, az biztos. Szabolcs hozzáállásában egyedül annyi nem tetszett, hogy a féltékenység - ami egyébként alaptalan volt - miatt besértődött, és inkább felszedett egy lányt, hogy ő is féltékennyé tehesse Zsófit, aki erre annyira a várt hatás alá került, hogy Napsi bátyjával sokkal többet ivott a kelleténél. Kérdem én.. nem lett volna egyszerűbb leülniük négyszemközt, és megbeszélni a dolgokat? Nem, így izgalmasabb volt, ráadásul egy jót is nevethettünk a másnap reggelen.
Abdul Farouk: Mennyire vártam, hogy végre a party király Atesz felbukkanjon! Csalódnom kellett, Abdullal egyetemben. Ugyanazt mondanám el róla is, amit Szaszáról. A nagyon helyes nőcsábász, akivel nem érdemes kapcsolatba bonyolódni, ha csak nem szeretnék fél órás, maximum 1 napos viszonyt. Kicsit idegesítő volt az Atesz mániája, sok dologból kimaradt emiatt, a hajápolási trükkjei viszont bejöttek.
Németh Kolos: Az egyetlen olyan karakter, akin egyszerűen nem tudtam eligazodni. Egyik oldalon szerettem, a másikon már felbosszantott a bunkóságával, szóval eléggé megosztotta a véleményemet. A végkifejlett végülis Happy lett, és Kolost a szerethető szereplők kategóriába soroltam.
Herczeg Boldizsár(Boldi): Egy vadállat. Mást nem tudok mondani. Egy szerethető, abnormális vadállat.
Kocsis Márton(Hipó): Személyes kedvencem. Mikor minden húr szakad, a feszültség a tetőfokára hág és tapinható lesz, olvasás közben szinte levegőt sem veszel, annyira izgulsz, ő lazán bedob egy "Szerintem lázas vagyok / Azt hiszem felment a vérnyomásom / Kijött az allergiám" mondatot, és lőttek a komolyságnak. Talán rajta nevettem a legtöbbet. Nincs hipochonder  ismerősöm, de Isten bizony szeretnék egyet, és ha felbosszantana, gonoszságból azt imitálnám, hogy ráköhögök: a reakció fenomenális lenne. Minden esetre aranyos volt, hogy a végén összejött az ápoló lánnyal.
Punk: ... Muszáj megismerni ezt az embert. Nagyon jót érez, az biztos.
Dr. Dabil Farouk: Igen, tényleg kitérek rá is, de csak egy mondat erejéig. A Facebook-os hozzászólásait imádtam. Egész egyszerűen csak imádtam.
+1: Zsófi amnéziás, macskakedvelő és nagyothalló papája nálam mindent vitt.

Kinek ajánlom:
  Igazából mindenkinek. Találkoztam már olyan olvasóval is, aki harmincon jóval felül volt, a fiatalabb korosztály pedig imádja. Tehát, egy szó mint száz: Aki a Szent Johanna Gimit is szerette, annak kötelező darab, aki viszont nem, az próbálja meg, mivel a két könyv nem ugyanaz. A fesztiválkedvelőknek pedig kihagyhatatlan.

Pontozás:
10/9 - A felsoroltak alapján a Bábelt egy nagyon erős kilencessel jutalmaznám. Minden volt benne, amire szükségem volt. Nevettem, izgultam, kikapcsolódtam, fesztiválozni támadt kedvem.. Mindent megkaptam, amit csak szerettem volna. :)

Best of Bábel:
A végére gyűjtöttem ki pár viccesebb részt, amelynek elolvasása után, hátha az eddig tartózkodó emberek is kedvet kapnak a könyv elkezdéséhez.
!!!
1.)
" – Mi ez, egy elefánt? – vágta magát hasra Szasza, és a fejére húzott mindent, amit a sötétben ki tudott tapogatni.
– Te könnyen beszélsz, nem melletted fekszik – suttogtam a két fiú közt nyomorogva. Az egyik úgy horkolt, mint egy dinoszaurusz, a másik meg másodpercenként fészkelődött, azzal ment az agyamra.
– Attól még hallok – dobálta le a fejéről Szasza a cuccokat.
– Szerinted a többiek alszanak? – kérdeztem, felé fordulva. A válaszát nem hallottam, mert Abdul éppen kifújta a levegőt, mindezt olyan hangon, mint egy gőzhajó.
– Lökd már meg a fejét! – utasított.
– MI? Nem lökdösöm, alszik- feleltem.
– De béna vagy – tápászkodott fel, majd áthajolva rajtam, és egyúttal belekönyökölve a bordámba, egy erős csattanást hallottam.
– Te felpofoztad? – tartottam vissza a röhögésemet, aztán, mivel Abdul megébredt, mozdulatlanná dermedtem, és Szaszával együtt úgy tetem, mintha békésen aludnánk.
– Hmmm – tűnődött el Abdul hangosan, én meg összeszorított fogakkal koncentráltam, nehogy felröhögjek. Ez nem volt könnyű, mert Szasza a sötétben megmarkolta a hálózsákom mellett pihentettet kezemet, ami persze annyira nevetésre ösztönzött, hogy majdnem megfulladtam. A következő percben azzal hülyültünk, hogy egymás kezét szorongattuk, megpróbálva lebuktatni a másikat. "
 2.)
" Kiss Szabolcs Szasza: Emberek, megnősülök! Kéne két tanú. Gyertek az Amerika mögötti házasságkötő standhoz.
Abdul Farouk: Mi van?
Herczeg Napsugár: He???
Kocsis Hipó Márton: Kit veszel el?
Latter Zsófia: Engem.
Kiss Szabolcs Szasza: Zsófit.
Herczeg Napsugár: Mi vaaaan?
Latter Zsófia: Siessetek, mindjárt odaérünk!
Abdul Farouk: Mi bajotok van nektek? Hol vagytok?
Kiss Szabolcs Szasza: Már majdnem a házasságkötő standnál.
Abdul Farouk: Van házasságkötő stand?
Latter Zsófia: Igen, nézd meg a térképen!
Herczeg Boldizsár: Mi van, jön a gyerek? :DDD
Latter Zsófia: Boldi, te idióta!
Kiss Szabolcs Szasza: Fakoff Boldi.
Herczeg Napsugár: Akkor lehetek a koszorúslány???
Latter Zsófia: Persze! Csak siessetek nagyon!
Abdul Farouk: Egy órán belül ott vagyok.
Latter Zófia: Abdul, nincs egy óránk, mindjárt összeházasodunk!
Abdul Farouk: Csak nem mehetek egy esküvőre akármiben. Ki kell választanom a ruhámat.
Kiss Szabolcs Szasza: Abdul, senkit sem érdekel, hogy miben vagy.
Abdul Farouk: Jó, de én vagyok a násznagy.
Latter Zsófia: Akkor igyekezz!
Kocsis Hipó Márton: Hirtelen jött ez a hír. Azt hiszem, felment a vérnyomásom.
Latter Zsófia: Hipó, semmi baja a vérnyomásodnak.
Kocsis Hipó Márton: Pedig lüktet a fülem.
Herczeg Boldizsár: Rácsapok egyet, megnézzük, akkor mi történik.
Kocsis Hipó Márton: Ez nem vicces.
Latter Zsófia: Napsi!!!! Hozd el a fehér dzsekimet!
Herczeg Napsugár: Oké, visszafutok érte. Más valami?
Latter Zsófia: Hát, kéne virág, nem? Mégiscsak esküvő…:D
Herczeg Napsugár: :D Ha látok, viszek.
Dr. Dabil Farouk: Sok boldogságot, gyerekek!
Latter Zsófia: Köszönjük szépen! <3
Kiss Szabolcs Szasza: Thx doki.
Abdul Farouk: Apu, megint mit csinálsz a Face-en? Ne lógjál már mindig a barátaim profilján.
Dr. Dabil Farouk: Elnézést, csak éppen láttam a nagy hírt.
Kocsis Hipó Márton: Üdvözletem Farouk doktor! Zúg a fülem!
Dr. Dabil Farouk: Szervusz, Hipó! Nos. Pontosan milyen jellegű zúgás?
Abdul Farouk: Apu, lépjél már ki!
Dr. Dabil Farouk: :'(
Kocsis Hipó Márton: Farouk doktor, lépjen be a chetre! Ott várom.
Herczeg Boldizsár: DOKI! ÍRJON MINDENT NAGYBETŰVEL, MERT NEM HALL JÓL A FÜLZÚGÁSTÓL!
Dr. Dabil Farouk: Ez LOL volt! :D
Abdul Farouk: Apu, ne lolozzál már itt, rém ciki vagy! Lépjél kifele! Na!
Latter Kálmán: Megtudhatnám, hogy mégis miért olvasom a Facebookon azt, hogy férjez megy a lányom???
(…)
Latter Zsófia: Szia, apu! (:
Abdul Farouk: Jó napot!
Herczeg Napsugár: Csókolom!
Herczeg Boldizsár: Napot, Kálmán bá'!
Kocsis Hipó Márton: Tiszteletem!
Kiss Szabolcs Szasza: Üdvözletem. Vagy mondhatom, hogy „papa”?
Latter Kálmán: Szasza, ne feszítsd túl a húrt. Mi folyik ott?
Herczeg Boldizsár: Sár.
Latter Kálmán: Zsófi, azonnal mond meg, hogy mit műveltek!
Latter Zsófia: Jaj, apu, semmit. Csak szeretnék egy gyűrűt, amit csak akkor kaphatok meg, ha férjhez megyek.
Latter Kálmán: Kislányom, szerinted ez logikus válasz?
Latter Zsófia: Apu, ez egy poén. Kamu házasság a Bábelfeszten.
Kiss Szabolcs Szasza: Tényleg kamu. Még legénybúcsú sem volt. :D
Herczeg Boldizsár: Vagy csak nem emlékszünk rá… :DDD
Latter Zsófia: Boldi, te barom. Ne rontsd a helyzetet.
Latter Kálmán: Gyerekek, ne idegesítsetek.
Latter Zsófia: Apu, nincs semmi baj. Légyszi, lépj ki a Face-ről.
Latter Kálmán: Nem lépek ki!
Dr. Dabil Farouk: Én sem!!!
Abdul Farouk: Apuuuuuu! Miért vagy még itt?
Herczeg Napsugár: Nem találok virágot. Jó egy ág is?
Latter Zsófia: Persze…
Latter Kálmánné Ildikó: Zsófi, eszedbe ne jusson egy ággal férjhez menni!
Latter Zsófia: Szia, anyu!
Latter Kálmán: Tényleg az ág a legnagyobb probléma???
Latter Kálmánné Ildikó: Ugyan, hallod, hogy ez egy „poén”.
Latter Kálmán: Akkor is!
Latter Zsófia: Szülők. kilépnétek a Facebookról? Köszi.
Abdul Farouk: Adom!
Kiss Szabolcs Szasza: Üdv, mama ((:
Latter Kálmánné Ildikó: Szia, Szaszám! Én is küldök neked egy ilyen fordított mosolygós fejet. Hogy is kell?
Latter Zsófia: Tejóég!
Kiss Szabolcs Szasza: Tessék csak hagyni, majd odaképzelem.
Latter Zsófia: Na, lassan lépek, mert férjhez kel mennem az RHCP-gyűrűért.
(…)
Harczeg Boldizsár: Basszus Szasza, kivágtak az esküvőtökről!
Abdul Farouk: ??? Miért?
Kiss Szabolcs Szasza: Talán mert az még nem a miénk volt… "
3.)
" Tudtam, hogy gondolatban már mind megérkeztünk, mert a következők hangzottak el:
– Jövök, Bábel feszt! – bólogatott Napsi.
– Jövök, Atesz! – tette hozzá Abdul.
– Jövök, csajok! – csatlakozott Szasza.
– Jövök, Anthony Kiedis! – suttogtam izgatottan.
– Jövök, orvosi sátor! – ábrándozott Hipó.
– Jövök, kannás bor! – szólt a punk. "
4.)
" Latter Zsófia új fényképet töltött fel a Bábelfeszt albumba.
Dr. Dabil Foruk és tizenegy további ember kedveli ezt.
54 komment
Kocsis Hipó Márton Hol vagy Zsófi?
Herczeg Napsugár Mi ez, egy mező?
Kocsis Hipó Márton Én nemtom'.
Kiss Szabolcs Szasza Emberek. Zsófi elgyalogolt az Alpokig? :D
Latter Zsófia Milyen Alpok? Milyen mező? Itt ülök a… fogalmam sincs, hol.
Herczeg Boldizsár jódlizol,mi?
Latter Zsófia Igen, Boldi, egy tehén mellett. Itt vagyok a mosdók mögötti réten.
Abdul Farouk Milyen rét?
Kiss Szabolcs Szasza Milyen mosdó?
Latter Zsófia A térkép jelöli.
Herczeg Napsugár Milyen térkép?
Kocsis Hipó Márton Én megtaláltam.
Latter Zsófia Tényleg? Nem látlak, várj integetek.
Kocsis Hipó Márton Mármint a térképen találtam meg.
Latter Zsófia Ja. Oké.
Dr. Dabil Farouk Milyen a fesztivál, gyerekek?
Latter Zsófia Köszönjük, szuper! :D
Kocsis Hipó Márton Farouk doktor! Jó napot! Ég a torkom!
Dr. Dabil Farouk Csak ég vagy kapar is?
Abdul Farouk Apu, ne kommentelj már a barátaim képeihez, tiszta ciki! "
5.)
" Feladó: Latter Zsófia (chilizsofi@yahoo.com)
Címzett: Kiss Szabolcs (szaszanemvalaszol@gmail.com)
Másolatot kap: sztivönszpilberg lol
Tárgy: Mondom szeretlek!!!!
Na. Szasza! Hallasz? Ja, ez nem telefon. :DDDD Figyelj. Most elmondom, mi van. Itt van Boldi is. Azt üzeni, hogy „helló, kérsz dinnyét?”. Elküldtem, mert ez fontos. Szóval, oké, láttalak Opáliával. Szépek vagytok együtt. Persze, miért is ne. Mondjuk, szerintem hozzád hullámos hajú lány illik, tudod, a kontraszt miatt. Vagy mi. Tudod. Nekem is hullámos a hajam, amit azt mondtad, utálsz. Pedig sokat kondicin. Koncidin. Nehéz szó. KONDICIONÁLOM. Na, megvan. Szóval, szerint tudnod kéne, hogy az én hullámos hajam mennyire jól állna melletted. Velem együtt. Mondjuk, ma el akartam mondani, hogy mennyire szeretlek. Még egy szekuritis is segített, csak aztán nem sikerült elmondanom, és késztetést éreztem arra, hogy megigyam a vödröt. Nem szoktam ilyet csinálni, nem is szeretem a vödröket, de elég szomorú lettem, amikor láttalak Alufóliával. Ő olyan szép hajú. Meg szőőőke. Mindig a szőke nyer. Miért nem nyerhet a barna is néha? A hullámosról meg ne is beszéljünk. Úgyhogy szerintem hagyjuk az egészet. Ja, és el akarok válni tőled. Na, kösz.
Zsófi
Ui.: Boldi azt kérdezi, biztos nem kérsz dinnyét? "
 xx, Tadrihh1Dlove




2 megjegyzés:

  1. Hajrá csak így tovább!! Na de komolyra fordítva a szót, eddig mindegyik blogodat olvastam és mindegyik elképesztő tudom, hogy ez is az lesz! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem számítottam rá, hogy ennyi idő alatt már lesz látogatóm a blogon.:D Ez még csak a próba volt, véletlen egybeesés, hogy pont Harry-t raktam fel, mint mintakép.
      Azért köszönöm szépen, aranyos vagy! :D

      Törlés