A fejlécet köszönöm szépen Nikola G.-nek!

2014. július 18., péntek

Farkasbőrben / sorozatkritika #1 /

Sziasztok!
A hosszú kihagyás után úgy döntöttem, hogy visszatérek a kritikaírás világába, ezentúl kissé aktivizálva magam. Sok új könyvvel, filmmel és sorozattal ismerkedtem meg ebben a pár hónapban, és a visszatérésemet megünnepelve egy hatalmast kedvencemet hoztam el nektek.
Mielőtt belekezdenék, ismertetném veletek a blog újdonságait. A bal oldali modul sáv tetején találjátok az "Olvasók♥" című kis négyzetet, ha van kedvetek iratkozzatok fel, ebből is látni fogom, hogy kik azok az emberek, akik rendszeresen visszatérnek az oldalamra, és elolvassák a véleményeimet. :)
Új könyvek, filmek és sorozatok kerültek fel a listámra, amelyekről az elkövetkezendőkben olvashattok itt, ezeket jobb és bal oldalt találhatjátok meg.
Ha egyetértetek a kritikáimmal, vagy éppenséggel teljesen máshogy vélekedtek az adott témáról, írjátok meg nekem bátran.
Akkor fogjunk is hozzá..
Ugye itt a nyár, és mivel fesztiválozni nem tudtam elmenni - jövőre ott fogok tombolni valamelyiken - vannak olyan napjaim, amikor nem megyek sehova, és a négy fal között szívom magam elől a levegőt. Történetünk is egy ilyen napon játszódik. Nem volt új rész egyik általam kedvelt sorozatban sem, így unalmamat elűzve belevágtam valami újba. Nagyon sokan szeretik, így gondoltam, hogy én is meg fogom kedvelni. Maximum abbahagyom, ha mégsem. Hogy megkedveltem-e? Szerelembe estem.

Tartalom:
 
A Teen Wolf főszereplője egy középiskolás srác, Scott, akinek teljesen átlagos, normális élete van (suliba jár, lacrosse-ozik) egészen addig, amíg a lökött haverjával, Stilesszal be nem kommandóznak az éjszaka közepén egy rendőrségi helyszínelésre – ahol aztán megharapja őt egy vérfarkas.
Kategória: Fantasy, Dráma, Kaland, Vígjáték, Romantikus
Eredeti cím: Teen Wolf (Farkasbőrben)

Kritika:
 Az egész bejegyzés SPOILER veszélyes!
A tartalmat elolvasva nem gondoltam volna, hogy ennyire imádni fogom. Barátnőm már régen említettem nekem, hogy Ő szereti ezt a sorozatot, de valahogy nem vitt rá a lélek, hogy én is elkezdjem.
Az első rész után tudtam, hogy ez nem egy mulandó dolog lesz nálam, s hamar be is igazolódott, mivel egy nap alatt kivégeztem egy évadot. Addig álltam fel a monitor elől, amíg elvégeztem emberi szükségleteimet, ettem, és fürödtem. Teljesen a számítógép elég szögezett, és egészen addig nem engedett, amíg mind a négy évadot végig nem néztem 5 nap alatt. A sorozat mellékhatásai nálam elég erőteljesen jelentkeztek. Gondolok itt azokra az esetekre, amikor élesebbnek gondolom a látásom és a hallásom, nézegetem a körmeimet és várom, hogy hirtelen ápolatlanná és naggyá nőjenek, vagy csak a szemem színét szuggerálom a tükörben, esetleg a fogaimat. Aggodalomra semmi ok, pár nap a Teen Wolf nélkül megoldja ezeket a problémákat.
Térjünk rá a sorozatra.
  Az alapötlete nekem nagyon tetszik. Szeretem a fantasy könyveket, filmeket és szinte mindent, ami a természetfelettivel, megmagyarázhatatlannak foglalkozik. A vérfarkasok is ebbe a témába tartoznak.
Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én ezeket a lényeket mindig félelmetesebbnek képzeltem, mint amivé a főszereplő is alakul. Nem haragszom érte, hogy nem alakították valami horrorisztikus borzalommá, sőt.. imádom, hogy azt tudom mondani egy vérfarkasra, hogy azannya', de szexuális. Ahogy haladunk előre a részekkel, újabb lényekkel ismerkedhetünk meg, köztük az alfa Peter-t, aki valljuk be őszintén, átalakulva nem igazán mondható vonzónak. Nagy, nyurga végtagjai vannak, fekete szőr borítja, nyáladzik, hatalmasak a fogai, és vörösen világít a szeme. Nem szívesen találkoznék vele egy sötét sikátorban, míg a Scott-hoz hasonlókkal... I hope you know what I mean.
Az első évadban teljes mértékben megismerkedhetünk a vérfarkasok világával, hogy milyen túlélni egy ilyen lény okozta harapást, és hogy milyen érzés azzá válni, illetve mi mindent változtat ez meg a környezetünkben.
Miután az első évad utolsó részével végeztem, úgy éreztem, hogy totálisan kész vagyok. Ez életem legizgalmasabb sorozata, ennél jobb már nem is lehet. Aztán elkezdtem a következő részt.
A második évad előtt a rendező egész biztosan azon gondolkozott, hogy valami újat kell nyújtania a sorozat kedvelőinek. A vérfarkasság már nem olyan dolog, amit egy egész évadon keresztül élvezni lehet - dehogynem! - így gondolkozott, míg ki nem gyulladt a feje fölött a kis égő. Megteremtette a kanimát. Szögezzünk le valamit. Jackson egy irtó helyes srác, aki valószínűleg minden lány álma - nem a viselkedése miatt - de kanimává alakulva valahogy elveszti a varázsát. Nem igazán jönnek be a gyík-kígyó emberek, de ízlések és pofonok. Nem csak ez egyetlen meglepetés a sorozat ezen szakaszában.. de nem ám. Az első évadban Derek által lenyakazott Peter visszatér a halálból, méghozzá a mi kis banshee Lydiánk segítségével. Mennyi új történés egyetlen évadban! Még el sem fogadtam, hogy a gonosz nagybácsi meghal és az unokaöcsi lesz az alfa, Lydia, aki időközben Peter harapásától banshee lett máris feltámasztja akaratán kívül az említettet. Aztán ott van még Argent-ék legidősebbike, Gerard, akiről talán páran elhitték, hogy csak egy békés nagypapa, de nem, nem az. Kihasználva a kanima erejét hatalmas szerezNE, de sajnos a mi kis csapatunk keresztülhúzza a számítását. A kanima meghal, - a sokadik próbálkozásra - Jackson valami jobbá alakul, és mindenki boldog. Majdnem mindenki. Stiles még mindig nem tudhatja magáénak a hőn áhított vörös Lydiánkat, de még reménykedhetünk vele együtt.
A második évad záró része után elgondolkoztam, és rádöbbentem, hogy nem, az első évad nem a legizgalmasabb dolog volt, amit valaha láttam. De a második. Az igen! Aztán jött a folytatás.
Ó TE JÓSÁGOS MAGASSÁGOS. Életem legjobb napja volt, amikor végignéztem a harmadik évadot. Mondjuk a darabokra tört szívem, a szétcincált idegrendszerem és a kiszikkadt könnycsatornáim máshogy vélekednek erről.

Scott igaz alfa lesz, Derekről egy csomó új dolgot megtudhatunk, még szerelmeskedni is látjuk, de sajnos pont a legrosszabb személlyel, akit választhatott magának, Lydia megtanulja használni fantasztikus képességeit, Stiles végre megkapja, amire mindig is vágyott: egy olyan lányt, akit szerethet és aki viszont is szereti, de nehogy túlságosan elbízza magát, elég szépen megkínozzák - ezáltal engem is végig kínoztak -, Alisonnal szörnyű dolog történik, és egy csomó új szereplőt kapunk. A vérfarkas ikreket, Aiden-t és Ethan-t, a rókalányt Kirát, a prérifarkaslányt Maliát, a vérfarkasfiút Isaac-et és az egész évad általam legjobban gyűlölt lényét, a Nogitsune-t.
A részek főbb központjában Stiles áll, aminek én rettentően örültem, mert ő a kedvenc szereplőm, DE nem ilyen szereplést akartam tőle kapni. Ő az, akinek nincs szuper ereje, miközben a barátainak mindnek van, mégis kiáll mellettük, és mindenben, de tényleg mindenben segít. Mégis a rendező őt emeli ki, a legsebezhetőbb lelket, és "beleültet" egy szörnyeteget, aki átveszi fölötte az irányítást, és olyan dolgokat műveltet vele, amiket ő önszántából soha nem tenne meg. Minden jó, ha a vége jó, tartja a mondás, s ez erre az évadra is igaz 60%-ban. Stiles körül rendeződnek a dolgok, a Nogitsune meghal. Mindenki fellélegezhetNE, de mégsem. Aiden és Alsion távozik az élők sorából.
Őrjöngtem. Sírtam. Minimum 5 részre tört a szívem. Az idegszálaim cafatokban lógtak. A könnycsatornáim kiapadtak, egy százas zsepit elhasználtam. Így ért véget számomra a 3. évad, és elkönyveltem magamban, hogy na nem, az előző kettő esti mese volt ehhez képest.
Miután összeszedtem magam - dehogy szedtem, rá 2 másodpercre már elkezdtem az új évadot - rákattintottam az új részre. A negyedik évadban egészen biztos vagyok benne, hogy újabb izgalmas, szívszaggató és idegölő részeket tartogat számunkra. Mivel 4 rész van fent, így nem igazán tudok még mit írni róla. Már most ijesztő, jobban mint 3 elődje, vicces, mint mindig - igen, Stiles, rólad beszélek - és imádom, pont úgy, ahogy az összes részét imádtam.

Karakterek - Színészek
Nagyon sok karakter megfordult ebben a sorozatban, de van időm, így megpróbálok mindenkiről írni valamit.
Scott McCall:  Nála jobb főszereplőt nehezen bírok elképzelni. Hiába van természetfeletti képessége, nem öncélúan használja, hanem a barátai megmentésére. Mindent félretesz a szeretteiért cserébe, s ez említésre méltó. Csupa szív, szerethető srác, aki olyan erő birtokába kerül, amelyről még csak álmodni sem mer. Rögtön megszerettem és egyik kedvencemmé vált. Tyler Posey nagyszerű színész, nála jobban senki nem tudná hitelesíteni Scott szerepét a sorozatban. Velem van baj, amiért szerintem fantasztikus, ahogy ordít? Egyszerűen imádom hallgatni, ahogy farkasként üvölt, vagy emberként kiabál/ordít.
Stiles Stilinski: Édes kis szerelmem. Az általam legjobban kedvelt szereplő a Teen Wolf-ban. Vicces, aranyos, őrülj, hülye, abnormális, mégis vannak mély érzései, és rettentően szerethető karakter. Dylan O'Brien a kedvenc színészeim közé tartozik. Fantasztikus, ahogy beleéli magát egy szerepbe, és hitelesen át is adja azt. Imádok minden videót/képet amelyben ő szerepel.
Allison Argent: Erős karakter, aki a női nem néhány képviselőjét meghazudtolva harcol a természetfeletti lények ellen. Az első évadban nagyon szerettem, a másodikban megutáltam, a harmadikban ismét megszerettem és megszakadt a szívem, amikor meghalt. " It's okay. It's perfect." NEM! NAGYON NEM AZ! Crystal Reed szerintem egy nagyon szép és tehetséges színésznő. Csak ismételni tudom magam: Nála jobbat nem találhattak volna Allison alakítására.
Lydia Martin: A kedvenc női főszereplőm a sorozatban. A kezdetekben egy szajhának tartottam, és nagyon nem szerettem, de ahogy a cselekmények haladtak előre, egyre jobban megkedveltem. Jelenleg egyszerűen imádom. A képessége különleges, és hasznos. Holland Roden azon színésznők egyike, aki rettentően aranyos, vicces, szerethető és mindemellett még tehetséges és szép is. Mi kell ennél több? Hogy tud ilyen magam frekvencián sikítani?!
Derek Hale (Tyler Hoechlin): Istenkém, hogy lehet valakinek ilyen karizmatikus megjelenése? Az első perctől kezdve tetszett a karaktere, a tekintélyt parancsoló megjelenései, vagy az őrült percei Stilesszal. Felbecsülhetetlen pillanatok voltak ezek. We love cousin Miguel.
Jackson Whittemore (Colton Haynes): A tipikus egoista bunkó karakter, akit minden néző gyűlöl, de én imádok. Nem tehetek róla, vonzódom az ilyen pasikhoz. A viselkedése undorító, lekezelő, de voltak pillanatok, amikor pár igazi érzelmet is fel lehetett fedezni az arcán. A végén pedig minden helyrejön, a Kanima Jackson meghal, a vérfarkas Jackson pedig feléled, és elköltözik Londonba.
Chris Argent (JR Bourne): Jelenleg ki ne szeretné Allison édesapját? Segít a vérfarkasoknak, mindig ott van, ha szükség van rá. De nem mindig volt ez így. Ki gondolva volna, hogy egyszer segíteni fog Scott-nak, mikor a kocsiból kirángatva a műszerfalra lökte, és egy pisztolyt tartott a szájába? Én biztos nem. De megtörtént. Éljen Mr.Argent.
Stilinski seriff (Linden Ashby): A másik olyan idősebb korú ebben a sorozatban, akit nagyon imádok. Annyi különbséggel, hogy a kezdetektől fogva szimpatizáltam vele. Féltem, hogy soha nem fogják beavatni a természetfeletti világba, de megtörtént, és egész jól fogadta. Nagyon is jól.
Melissa McCall (Melissa Ponzio): Hajoljunk meg a Teen Wolf szülők előtt. Imádom ezt a nőt, egyszerűen I.M.Á.D.O.M. 1 hét alatt feldolgozta, hogy a fia vérfarkas, aztán támogatta mindenben. Ha én azt közölném az anyukámmal, hogy "szörnyeteg" lettem, minden bizonnyal leszúrna egy fokhagymás kereszttel, amíg éjjel alszom. Scott édesanyja nem tette. *TapsTapsTaps*
Kate Argent (Jill Wagner): Jaaaaaaaaaaaaaj, de gyűlöltem/gyűlölöm. Minden megmozdulása undort váltott ki belőlem, alig vártam már, hogy valaki eltegye láb alól. Jött az én alfa megmentőm, Peter, aki végzett is vele s fellélegeztem, egészen idáig. Ugyanis a 4. évadban feltámad. Miért is ne lehetne belőle jaguárnő? Ez a Teen Wolf.
Gerard Argent (Michael Hogan): Leggyűlöltebb férfi szereplő. A kisz mockosz egész idő alatt gyanús volt nekem. Tudtam, hogy valami nem stimmel az öreggel, és igazam is lett. Szerencsére nem állt be a vérfarkasok sorába, hála Scott találékonyságának. Örök hála, McCall.
Victoria Argent (Eaddy Mays): Én voltam az egyetlen, aki Hallelujah-t énekelt, mikor leszúrta magát? Biztos vagyok benne, hogy nem.
Peter Hale (Ian Bohen): Az első évadban gyűlöltem, bár ott is volt egy-két beszólása amin jót mosolyogtam, de a 2.-3. évadban egyszerűen imádom.
Dr. Alan Deaton (Seth Gilliam): Ki ne akarna magának egy ilyen főnököt, vagy legalább állatorvost? Mindenben segít, igazi szörnydoki.
Isaac Lahey (Daniel Sharman): Miért kellett kiírni a sorozatból?! Egyszerűen imádtam minden olyan részt, amiben Ő szerepelt. Boldog voltam, mikor összejött Allisonnal, és sírtam, mikor mindketten eltűntek.
Finstock edző (Orny Adams): Hiába egy viszonylag jelentéktelen karakter, nagyon csipázom a beszólásait.
Aiden&Ethan (Max&Charlie Carver): Túl jól néztek ki ahhoz, hogy gyűlöljem őket, de mégsem tartoztak a kedvenceim közé. Aztán a 3. évad vége fele megkedveltem őket, és ez volt az a lépés, amit rosszul tettem. Aiden meghalt Ethan pedig lelépett, szóval mindketten ki lettek írva a folytatásból. brühühühüh
Malia Tate (Shelley Hennig): Nagyon sokan nem szeretik Őt, mivel átvette Lydia szerepét Stiles életében, de én nagyon szeretem. És szerintem Ő a tökéletes a mi Stiles fiúnk számára. Vicces, néha nevetséges, de pozitív értelemben, és nagyon gyönyörű.
Kira Yukimura (Arden Cho): Akárcsak Malia esetében, nála is ugyanazt érzem. Nagyon szerettem Allison-t, de Scott nem lehet magányos farkas - milyen vicceske vagyok - örökre. Kira pedig tökéletes rókalány egy farkasfiúnak.
Liam Dunbar (Dylan Sprayberry): Hogy én mennyire utálom szegényt. Nem, szerintem egyáltalán nem cuki, nem aranyos, nem vagány, nem helyes. Csak egy önző, idegesítő, egoista kis görcs. Meg sem érdemelte azt a harapást.

 Pontozás:
10/10 - Nem igazán találkoztam még olyan sorozattal, ahol minden egyes részt imádok. Olyan érzelmeket váltott ki belőlem, amelyeket nem hittem, hogy ki tud. Nevettem, röhögőgörcsöt kaptam, sírtam, ideges voltam, és reménykedtem egész végig ezalatt a bő 3 évad alatt. Biztos vagyok benne, hogy a továbbiakban is megtartom ezen jó szokásaimat. Hálás vagyok a nyári unalmas napoknak, hiszen nekik köszönhetem, hogy totálisan rákattantam a Teen Wolfra. 

Végezetül pedig, íme az évad előzetesek:





xx, Tadrihh1Dlove

2 megjegyzés:

  1. szia!!
    Hol töltötted van nézted online a 3.évadot? :)

    VálaszTörlés
  2. Szia :-) Az első 4 évad kritikájéval egyetértek, ugyanezek a meglátásaim. Az 5. és 6. évad már megsem közelíti az első 4 évadot :-( Végig néztem mindet 1 hét alatt. Dylan O'Brien hatalmas színész szerintem is :-)

    VálaszTörlés